2013. július 5., péntek

MARKETING MENEDZSERZ

Lassan évtizedek óta vívom szélmalomharcomat a marketingesekkel. Hadd osszam meg nem túl változatos tapasztalataimat!
(UPDATE: Fontos, hogy a posztom nem általában a marketinges munkatársakról szól, hanem arról a pár tucatról, akikkel a lentebb említett fantasztikus üzleteimet kötöttem meg majdnem, meg arról az ezerről, akik a leveleimre -és munkatársaim leveleire - nem válaszoltak. Most bezzeg jött pár levél, ezért is e rövid kitérő az elején)


Az olyan kreatívok, független alkotók, akik nem az állam párnájára hajtják a fejüket, gyakran azzal az illúzióval vágnak bele az önmegvalósításba, hogy majd szereznek szponzort. Én is elhiszem magamról, a mai napig. Már az előző évezredben elkezdtem amatőr rockzenekarjaimmal szponzorok után kutatni. Láttuk, hogy a nagyoknak van mentolos drazsétól kezdve sörös cégeken keresztül minden, nehogy már mi ne tudjuk legalább a sarki hentest megfűzni! Ráteszünk egy fotót a boltról a lemez hátsóborítójára, csak adjon egy kiló csirkeszárnyat egyszer féláron, hogy elemet cserélhessünk a gitáros torzítópedáljában. Csináltunk lemezt, klipet, mentünk fesztiválokra, de semmi. Aztán alakítottam egy popzenekart is, amivel szintén elküldtük bemutatkozó anyagainkat ide-oda és csupán egyetlen visszajelzést kaptunk. Egy ruhamárka jelezte, hogy tetszik nekik az anyag, szívesen szponzorálnak. Azonnal égig állt a paszulyunk. Nem csak kiadás, hanem bevétel is lesz így 7-8 év után (mert persze max.  útiköltségért léptünk fel, szinte kivétel nélkül) Sejtettük, hogy egy ruhamárka nem pénzt fog adni, hanem ruhákat, de mivel nagyrészt turkálókból öltöztünk (hol voltak még a plázák Debrecenben a 90’es évek második felében), annak is nagyon örültünk. Megérkezett városunkba a képviselő és hozott minden egyes tagnak (a háttérzenésznek és a menedzsernek is) 1-1 db gusztustalan Jancsi pólót. (A Jancsi most ugye a márkanevet helyettesítendő. A cég még mindig él, nem csinálunk nekik reklámot - negatívat se.) Lettek volna jobb, elegánsabb Jancsi pólók is, de amit hozott, azon jól látszódott a Jancsi felirat. A biztonság kedvéért vagy 100x rá volt hímezve, vasalva, nem tudom hogy csinálják. Ez aztán brutál reklám, gondoltam. Kiállunk hárman a színpadra egyértelműen a Jancsi fizetett embereiként, mégis mit kapunk ezért? Hát a pólókat! Megtarthatjuk őket.
Oké, de a pólókat azért vesszük fel, hogy reklámozzuk őket. Mit kapunk a reklámért? Legalább ötféleképpen tettem fel a kérdést, nem hittem el, hogy a csávó komolyan gondolja. Pedig a válasz mindig egyértelmű volt. Nem kapunk semmit. Reklámozzuk őket, aztán menjünk aludni. A reklámanyagot megtarthatjuk és csak nyugodtan hirdessük milyen jó a Jancsi, amerre csak járunk.
Persze saját turkálós vackainkban léptünk fel aznap is.


Mind hülye? Vagy legalábbis annak néz? Az előbbi sztoriból újabb és újra remake készült az életemben, csak mindig más szereposztással,  kellékkel. A kedvencem az volt, amikor a Johnny Gold produkciót megkeresték egy soha vissza nem térő ajánlattal. Lett volna egy termék, amiről Johnnynak írnai kellett volna egy dalt (vagyis nekem), csinálni kellett volna rá egy ütős videóklipet, saját költségen (de nem olyan bénát, mint a Minden jó velem), ami úgy kezdődik, hogy REMEK TERMÉK bemutatja: és Johnny végig a termékkel pózol, fogyasztja, kínálgat másokat. Összeültünk a branccsal és átrágtuk, belemenjünk-e ilyenbe. Nem nagyon akartam kiárusítani Goldot, de elég cefetül álltunk anyagilag, és szerettem volna jó minőségben folytatni a sorozatot. Így hát egye fene, jó pénzért belemegyünk felkiáltással leültünk Kálával két jómódú zakóssal egy elit étterembe tárgyalni. A lendületes, fiatal marketingesek azonnal kiröhögtek. Hogy én ezért pénzt kérek? Legyen már eszem! Ez egy jó termék (amúgy nem volt jó) örüljön Johnny, hogy ilyen fasza cuccot reklámozhat. Ha nagyon ügyes kisfiúk leszünk, még egy óriásplakát kampány is összejöhet. Bár lehet abba bele kell szállnunk, mégiscsak nekünk promó ez az egész. Sajnos a klipkészítést sem tudják fizetni, de hát úgyis esedékes már egy új Johnny Gold track, legyen hát ez! Teljesen lefagytam, Kála röhögött egyet, majd felállt, hogy  “Menjünk lassan, Csaba, még el akarok menni futni. ”, és felhúzta megmeredt testemet az asztaltól. A következő hasonló esetnél már én is rutinosan röhögtem és vágtam a pofákat. Esetleg vicces videókat mutogattam Kálának a telefonomról, hogy ébren maradjunk.  A marketinges robot meg csak mondta a hülyeséget:   “Szeretnénk, ha Johnny következő klipjében ez a termék (ez már egy másik!) minimum 4x megjelenne, és esetleg a szövegben is utalhatna rá, bár ez opcionális. A kész videót aztán kitennénk a céges FB oldalunkra, aminek több mint 350 követője van. De ezek nagyon fanatikus, real követők! Igazi emberek, nem vásárolt lájkok. Mindent megnéznek, amit kiteszünk.”
Még mielőtt felsorolta volna a 350 lájkolót név szerint, megkérdeztem, hogy akkor forintban vagy euróban kapjuk-e a gázsit és egyáltalán mennyit is? Marketing Peti pislogott, mint a hal a szatyorban, aztán elmagyarázta még egyszer, mert úgy látszott, elsőre nem értettem meg. Ez cserepromó! Ez egy win-win szituésön. Mi reklámozzuk őket, cserébe mi is reklámozzuk őket. Ők nem reklámoznak minket, mert 350 bamba fészbukkernek kitenni valamit nem nevezhető igazán reklámnak. Egy régi ismerősöm szavai jutottak eszembe: “oszt hun a píz?” (píz = pénz, ezt sok helyen nem értik) Amúgy basszus, belőle is marketinges lett. Na majd ha kész a poszt, fel is hívom.


Pozitív példák: pénz és kolbász Egy rakás apró cég után (akik pl. 1 szál kolbászért akartak fél évig bannert, logót, termékelhelyezést klipben, stb) megfogtunk két nagyot végre.
15 év után először nem terméket, hanem pénzt kaptunk. Egyből két cégtől. Az egyik egy energiaitalos cég a másik egy outlet center volt. Szóval vannak sikerek is, nem szabad feladni! Ezzel kellett volna zárni a posztot, basszus, mindegy majd lehet a végére odamásolom még egyszer lelkesítés gyanánt. De előtte tekerjük már vissza az idő kerekét egy olyan 5-6 sorral! Milyen kolbász? Lehet átsuhant az elmédben, hogy túlzok, vagy csak képletesen értem, mert eleve kolbászokkal milyen jó dobálózni, hátha rejtett szexuális cuccok is vannak itt a sorok közt, amik majd az REM fázisban manifesztálódnak.
Nem! A kolbász az ríl! Kaptunk egy levelet, hogy lenne itt egy szép szál kolbász, amit el kéne nyammognia Johnnynak. Felnyerítettem, és dobtam volna a levelet a virtuális kukába, de jöttek itt oldalról a kommentek a Drastique HQ-n, hogy na de hello, várjál már, Csaba! Vajknak, Johnnynak, neked is jól jönne valami fasza Csabai vagy Gyulai, ne buziskodjál már, csak Kála nem eszik ilyet, mindenki másnak le lenne tudva a karácsony. Pusztán kalandvágyból visszaírtam a marketingesnek, hogy na jó, hány szál kolbászt ér meg nektek, hogy feltűnjön a sorozatban/klipben/honlapon a terméketek? Nagyon durva sértődés lett. Hogy hogy hány szálat? Megírták, hogy lenne EGY szép szál (de az tényleg szép) kolbi, mi ez a nagy mohóság? Meg is szakadt a kommunikáció. Arról az egy darab nem csúnya kolbászról is lecsúsztunk a kapzsiságom miatt.


Százból egy? Szorozd be öttel! Nemrég megkeresett egy debreceni srác, hogy tudnék-e segíteni megcsinálni az első filmjét. Forgatókönyv van, más nincs. Mondta, hogy szponzorpénzekből akarja összehozni, az állami kuncserálást kihagyná. Már elküldött egy tucat levelet, de senki nem válaszolt. Már azt hitte a mail szervere szarakodik, mert az elmúlt években sose volt még olyan, hogy ne válaszolnának a levelére. Hát igen. Mert eddig apunak, anyunak, Klárika néninek, az újhelyi unokatesónak meg a volt osztálytársaknak írt. Akik szeretik. A marketingesek nem szeretnek. Nem tudnak szeretni. Csak tátognak a gép előtt, percenként nézik van-e új cikk az Inderigón, vagy kitett-e valaki egy újabb macskás videót a fészre. Tisztelet a kivételnek.
Amikor több, mint ezer elküldött levél után (EZER, vagyis 1000) 2 darab válasz jön, akkor levonható a tanulság. Minden 500. betalál. Dolgoztam együtt nagyon kitartó sales-esekkel, a legjobbnak a rekord 350 elküldött levél volt. Zéró eredménnyel. Ki is szállt a szponzorkeresős játékból. Ha van direkt kontaktod az sem segít sokat.
Érdekességképpen ajánlom a Lindás posztot. Abban említem, hogy megkerestük a cégeket (szinte mindent, amit meg lehetett keresni), hogy csókolom, Linda visszatér, és lesznek vele nagy öregek, mint Bodrogi, meg új arcok, meg külföldi sztár, Hasselhoff, és nagy kertévés partnerünk van és megy majd torrentre, úgyhogy előbb-utóbb MINDENKI látni fogja, hogy Linda a tököm telefonról hívja Emődit és partnere csakis Kátrány sört iszik... de nem! Senkit nem érdekelt.
Amikor aztán látom, hogy Shandor Karantino kb. 10 ezer nézőszámot produkáló romkomjában 31 kiemelt szponzor és főtámogató és együttműködő partner van, akkor kicsit elgondolkodom a világ folyásán. Biztos én csinálok valamit rosszul, bár már rég mások, erre szakosodott és reklámos világban jártas emberkék dolgoznak pl a Linda projekt értékesítésén.


Egy sor, mint száz: ha meg akarod finanszíroztatni a filmedet, ne a marketingesekben bízz!